SOKOLDALÚ HŰTŐRAKTÁRI MEGOLDÁSOK A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÁGAZATÁBAN
Magyarországon – más országokhoz hasonlóan – a lakosság és a vállalkozások széles körben veszik igénybe a közszolgáltatásokat. A tűzoltóságoktól a kórházakig, a tömegközlekedéstől a hulladékgazdálkodásig, a mindennapi életet működtető szolgáltatások támogatásához milliárdos állami támogatás szükséges.
A TITAN Containers készen áll a szükség idején.
Segítünk a kórházaknak, hogy igény szerint bővíthessék hűtőraktári kapacitásukat, az egyetemeknek és más közintézményeknek, hogy rendkívül rugalmas feltételek mellett növelhessék hűtési és fagyasztási kapacitásukat, valamint a köz- és a magánszektorbeli ügyfeleink számára olyan fontos szolgáltatásokat is nyújtunk, mint például a kártevőirtás.
Az ágyi poloskák (melyek a közelmúltban komoly gondokat okoztak Párizsban) fertőzése gyorsan és alaposan felszámolható, ha az érintett tárgyakat rövid ideig extrém hőmérséklet éri.
A gyorsfagyasztás az egyik legkíméletesebb módja a kisebb rovarok elpusztításának.
Az egész ország területét lefedő raktárkészlettel, szakértelemmel és szállítási kapacitással rendelkezünk, hogy rövid időn belül reagálni tudjunk a lakossági veszélyhelyzetekre vagy bármilyen más – akár tervezett, akár nem várt – igényre.
Piacvezető márkánk, az ArcticStore, minden hűtőházi igényt kiszolgál.
-
Minőség, megfelelőség és biztonság
Hűtött vagy fagyasztott raktározás – magabiztosan! Megfelel minden iparági szabványnak, illetve megfelelőségi előírásnak. -
Pénzmegtakarítás
Hatalmas megtakarítás a beépített hűtőkamrákhoz képest. Mérete folyamatosan igazítható jövőbeli igényeihez! -
Kockázatcsökkentés
A rugalmas bérleti feltételek lehetővé teszik, hogy vállalkozása fejlődéséhez igazítsa hűtőraktározási igényeit. -
A hét minden munkanapján elérhető ügyfélszolgálat
Mérnökeink az Ön rendelkezésére állnak! 0-24 órás rendelkezésre állási szolgáltatásunk biztosítja konténereink folyamatos működését!
HOGYAN SEGÍTÜNK KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOLGÁLTATÁSI ÜGYFELEINKNEK
A TITAN már több mint 20 éve kínál az ügyfeleknek csúcstechnológiájú hőmérséklet-szabályozott konténereket 10–40 lábas méretekben.
Ez idő alatt számos közegészségügyi és szolgáltatási ügyféllel, pl. kórházakkal és laboratóriumokkal alakítottunk ki kapcsolatot.
Az orvosi hűtőraktározás az ágazat igényeinek pontos ismeretét igényli
Ha olyan érzékeny cikkekkel foglalkozik, mint a gyógyszerek és a vérplazma, a nem megfelelő hűtőraktározási megoldás bérlése katasztrofális következményekkel járhat.
Magasan képzett szakembereink jól ismerik a közszolgáltatási területet, ami azt jelenti, hogy a tőlünk bérelt hűtőkonténerek gőzzel megtisztítva, kiváló állapotban kerülnek átadásra, és képesek a termékeit pontosan a kívánt hőmérsékleten tartani (szükség esetén akár -75 °C-os hőmérsékleten is).
A hordozható hűtőtároló megoldások bérleti alapon történő használatának egyik fő előnye, hogy nincsenek az állandó, beépített hűtőtároló létrehozásával járó költségek vagy kellemetlenségek.
A bérlés teljes rugalmasságot biztosít, és a az adott céllal épített verziókkal ellentétben a mi konténereinket könnyen át lehet rendezni a helyszínen, és egyes esetekben építési engedélyre sincs szükség.
GYORS REAGÁLÁS VÉSZHELYZETBEN
Bármilyen közegészségügyi vészhelyzetről legyen is szó, megvan a szakértelmünk és az országos szállítási képességünk, hogy azonnal segítséget nyújtsunk a hűtőraktárak korszerűsítéséhez és bővítéséhez.
Hat jól felszerelt budapesti és ahhoz közeli lerakatunknak köszönhetően képesek vagyunk gyorsan tiszta, csúcstechnológiás, hőmérséklet-szabályozott egységeket a helyszínre szállítani Magyarország egész területén.
Amellett, hogy segítünk a kórházaknak az orvosi termékek tárolására szolgáló hűtőházi kapacitásaik bővítésében és egyéb igényeik felmerülése esetén, egységeinket egyetemek, kutatóközpontok és vakcinaelosztók is használják.
Ázsiai-csendes-óceáni üzletágunk segített az AstraZeneca COVID-19 vakcina több millió adagjának tárolásában.
SZINTE MINDEN ÁGAZAT SZÁMÁRA KÍNÁLUNK HŰTŐRAKTÁR MEGOLDÁST, TÖBBEK KÖZÖTT:
MIÉRT BÉRELJEN HŰTŐKONTÉNERT A TITANTÓL?
A legtöbb közszolgáltató ügyfelünk több okból is dönt úgy, hogy inkább bérli tőlünk a hűtőkonténereket, minthogy megvásárolja azokat – bár a vásárlásra is van lehetőség.
A hőmérséklet-szabályozott megoldások bérlésének előnyei a következők:
- Teljes rugalmasság – az üzleti igények változásával (szezonális ingadozások, készletek elérhetősége, piaci kereslet stb.) szükség szerint növelheti vagy csökkentheti a hűtőraktár kapacitását.
Ez a gyors alkalmazkodóképesség segít csökkenteni az előre nem látható kockázatoknak való kitettséget is. - A legújabb technológia mindig rendelkezésre áll – költséghatékony, rugalmas bérleti modellünk azt jelenti, hogy a közszolgáltatás ügyfelei késedelem nélkül profitálhatnak az új termékekből és fejlesztésekből, és nem kell felesleges készleteket lerakniuk.
- Kisebb pénzügyi ráfordítás – nincs szükség finanszírozásra, ha tőlünk bérli hűtőraktár megoldását, és nem merül fel semmilyen beruházási költsége.
A havi kifizetések segítenek abban, hogy a költségeket az egész évre eloszthassa. - Nincs hosszú távú elkötelezettség – a közszolgáltatásban a legtöbb ügyfél az év során növeli vagy csökkenti az igényeit.
Miért vásárolna olyan hűtőházi tárolóhelyet, amelyre nem biztos, hogy hosszabb időre szüksége lesz? - Maximális üzemidő – minden ArcticStore hűtőraktárunk működéséről a hét minden napján rendelkezésre álló, napi 24 órás hibaelhárítási támogató csapat gondoskodik a bérleti időszak alatt.
Rendeljen most a gyors és hatékony szállításért az ország egész területére.
A TITAN CONTAINERSTŐL VALÓ BÉRLÉS ELŐNYEI
- Pénzmegtakarítás – igény szerint csökkenthető vagy növelhető kapacitás
- Hűtsön pontosan ott, ahol szüksége van rá – helyezze a tartályokat szilárd talapzatra, beltéren vagy kültéren
- Hűtsön vagy fűtsön egyetlen konténerben – csúcsmodellünk, az ArcticStore -40 °C és +45 °C közötti hőmérsékletet képes fenntartani
- Nincs szükség képzésre – egyszerűen kezelhető csúcstechnológia
- Csökkentse a CO2 kibocsátást – maximális energiahatékonyság, plusz takarékos üzemmód opcióval
- Védje alkalmazottait – rögzített rámpák, vészkijárati ajtónyitó, Day-Glo feliratok és még sok minden más
- Könnyen nyitható ajtók – kategóriájában a legjobb ajtónyitási rendszer
- 24/7 távműködtetés – teljes vezérlés bárhonnan az opcionális SmartArctic platformmal
Teljes ArcticStore kollekciónk részletes leírása megtalálható a prospektusunkban, amely PDF formátumban letölthető vagy online elolvasható.
Nincs szükség bejelentkezésre.
A Budapest környékén működő depóink révén a legtöbb magyarországi helyszín egy-két órás autóútra megközelítheő.
Kiterjedt hálózatunknak köszönhetően a szállítási költségek alacsonyak, és az Ön által kiválasztott szállítókonténer, mobiliroda vagy hűtőraktározási egység pillanatok alatt a kívánt helyszínre ér.
Számunkra fontos az Ön vállalkozása, és azért vagyunk itt, hogy gyors és problémamentes támogatást nyújtsunk bármilyen kérdés esetén.
Azonnali segítségért forduljon munkatársainkhoz telefonon, vagy küldjön e-mailt.
Amint tudunk, kapcsolatba lépünk Önnel.